* Mit is ígért Sarah-nak? Hogy majd meglátogatja? Nem mintha az ilyenfajta ígéretnek súlya lenne, de most Narcissus úgy dönt, ideje teljesíteni azt. Hangtalan suhan végig az utcákon, messze maga mögött hagyva a várost. Közben nem kímél egy útjába álló férget sem, élvezet nélküli pusztítás ez, amit Narcissus tesz most. Megragad egy lányt és vele együtt teleportál a kastélyba, ahol a rémülten sikítozó testet egy nagy szobába dobja, felkínálva ezzel őt Eminor éhségének a csillapítására. Vágyakozóan nézi, ahogy árnyak tépik, szaggatják a nőt, de most nem ezért jött. Bezárja az ajtót, már csak tompán hallatszanak a kétségbeesett és fájdalmas kiáltások. Narcissus szája megrándul a pillanat törtrészéig tartó mosoly miatt. Ajándékot hozott... Milyen nagylelkű ma. Sarah-nak is lesz ajándéka... Sőt, már itt is van. Narcissus a meglepetése.
Kihalt folyosókon sétál végig, tudja nagyon jól, hogy merre van a nő, de már régen járt itt. Nosztalgiázás lenne? Talán... Elvégre sokminden történt már a kastély falai közt, de emlékül egyik esemény sem szolgál. Vállat von, nem sétál tovább, egy fél pillanat múlva már Sarah-val találja szemben magát.
Ellép a nőtől, nem szól még semmit és lassan járkálni kezd a megkínzott testek közt. Egyet kettőt tüzetesebben szemügyre vesz úgy, mintha csak egy kiállítást nézegetne. És valóban, Sarah egytől egyig remekműveket alkotott, Narcissus számára még külön öröm is volt, hogy vámpírok... Egyik más faj sem tudna ilyen tökéletes, néma fájdalmat sugározni ebben az öntudatlan állapotban, legalábbis Narcissus szerint... És akkor ez így is van, nincs vita, bár csak elméjében mondanak ellent a gondolatai, nincs is kivel megvitatni ezt a szépséget. *
- Nahát, Sarah! Te egyre jobb leszel... De mond csak. Nem lenne jobb, ha hangjuk is lenne? Hiába a világ legjobb zenekara, ha látod őket játszani, de a zene néma marad.

*Egy ismerős közeledtét érzi... arca mégis rezzenéstelen marad, nem számított látogatóra, de nem is nagyon érdekli, hogy van egy esztelen, aki megzavarni merészeli őt... Bár jobban bele gondolva, Narcissus ittléte nem is zavaró tényező, csupán közömbös hangulat korbácsa. Éppen ezért nem felel neki egyből, tekintetét továbbra is a vámpírokon csúsztatja ide-oda... mintha ott sem lenne a venatus. Persze, mindketten tudják, hogy a választalan csend nem az illedelem hiányáról tanuskodik, sokkal inkább a fensőbbség erejéről, a hatalom megkérőjelezhetetlen teljességéről, ami kettejük között feszeng.
A vámpír venatus érkezése felrojtozta a halálból csöpögő esszenciát, és a sötét falak mellett álló, olykor elfolyó árnyak között is káoszt okozott. Mindennek ellenére, a lehető legnagyobb csend nyeri vissza alakját Orcern-ben miután elültek a férfi zavart keltő szavai. Néha lehet hallani egy-egy elcsöppenő nedv éles csattanását, mikor a földre hull, és szétkenődik a különleges anyagon, majd eltűnik Eminor robosztus "testében". Szinte vánszorognak a percek, a két ősöreg számára viszont ez semmit nem jelent, nem úgy a vámpíroknak, akiknek minden egyes lélegzetvétele közelebb vonszolja őket ahhoz a bizonyos pillanathoz... Kárhozott életük beteljesüléséhez.
Sarah vontatottan fordítja a fejét Narcissus felé, hogy tekintete egy kicsit elidőzzön a férfin, eszébe jut sokminden... régmúlt események képei, mikor közösen kínoztak itt megszámlálhatatlan tömegnek megfelelő prédákat, nevetve, csókok között, vérben fürödve. Ezekhez a lázas képekhez képest, most igen csak megfakultnak tűnik a helyzet.*
- Tudod, hogy én jobban szeretem az elme szenvedését, a lélek sikolyát, ami néma... semmint a torok hangját. De, ha már így meglátogattál... nem akarsz esetleg te is a falon függők közé lépni?
*felvont szemöldökkel kérdezi, és teljesen közömbös arccal, de ettől függetlenül, nem gondolja komolyan*

- Lenyűgöző a látvány, igazán... De inkább megmaradnék egyszerű szemlélőnek, aki a kiállításodat élvezi, nem szeretnék a része lenni, bár nem tagadom, a műved velem együtt lenne teljes. De sajnálom Sarah... Vissza kell, hogy utasítsalak - * válaszol Narcissus eltúlzott kedvességgel a hangjában, mosolyog is hozzá, mintha csak egy vacsorameghívást utasítana vissza...
Közelebb lép a nőhöz, a mosolya már-már bocsánatkérővé alakul, de ez a hazug álarc pillanatok alatt lehull arcáról. Úgy néz végig Sarah-n, mintha ő is csak a kiállítás egyik darabja lenne. Pofátlanul sokat időzik el a tekintete a nő bájain, közben a gondolataiba temetkezik megint. Milyen régóta ismeri ezt a vérfarkast... De soha nem unja meg... Egyszerűen képtelen lenne rá. Még az sem zavarja, hogy vérfarkas, ami számára különleges undorral bír. Nem holmi elvek miatt... Az átváltozás... Narcissus beleborzong, mindig is utálta látni, ha egy szép test levedli bájait és egy visszataszító bundába bújva lihegi végig az éjszakát. *
- Drága Sarah, ez a színjáték untat. Mutass valamit magadból, a hatalmadból, a szépségedből, vagy báriből. Szórakoztass, elvégre én léptem a házadba, vendég vagyok itt, s te a házigazda - * Narcissus könnyed hangon beszél, a megjátszott mosolya is feltűnik pár pillanatra. Várakozó tekintettel mered a nőre, a tűzzel játszik, de pont ezt szereti Sarah-ban. Kiszámíthatatlan a hangulata. *

*Élesen felnevet, majd hátat fordít Narcissusnak, hogy az egyik vámpírhoz léphessen... egy fiatal nő... de kár érte, igazán szép darab, csak sajnos rosszkor volt rossz helyen. Ejt rajta egy jól kiszámított sebet, bár a mozdulat rutinszerű, a technika mégis egyedi, és a hatás nem marad el, hiszen a vörös vitae széles folyamban kezd el hömpölyögni a hófehér bőrön. Ugyan ennek semmi köze nincs ahhoz, hogy a venatus jelen van, csupán saját szórakoztatása lévén próbálja egy kicsit megjátszani a doktort, a kutatót... a kísérletezőt, akinek minden olyan új... *
- Azt gondoltad, hogy cirkuszba jössz, mikor Eminorba tetted a lábad? Netán engem nézel bohócnak, hogy a szórakoztatásodat kéred tőlem? Ugye nem gondolod komolyan, hogy csupán a kedvedért bármit is megtennék, ami engem nem izgat?
*fordul vissza a vámpírhoz, kecses léptekkel sétál felé, de centikkel az előtt, hogy pontosan hozzábújhatna, inkább mégis a jól megszokott rideg falat választja támaszául. Az ujjaira folyt vérrel játszik, ami már régen elvesztette vörös színét és állagát, most inkább olyan ezüstös masszaként siklik Sarah tenyerére.*
- Szóval, konkrétan mit is szeretnél? Vezesselek körbe? Vagy készítsek neked egy teát? Üljünk le ostáblázni netás sakkozni? Gondolom ez mind elnyerte a tetszésedet.
*vált egy cseppet gúnyosra a hangja*
- Elgondolkoztat az is, hogy miért szeretnél látni belőlem... esetlegesen a hatalmamból bármit is, hiszen ismersz... Hacsak, nem hallottál holmi pletykákat arról, hogy megszállt engem egy angyal, és szívesen mutogatom a megszerzett erőmet bárkinek!
*húzza tovább gúnyolódását, elvégre itt ő az úr... és nem Narcissus... miért lenne az, amit a férfi akar?*
- Mit szólnál, ha belevetnénk magunkat az éjszakába... hmm? Talán, ha kellő képpen felkelted a kíváncsiságomat bizonyos dolgokkal, akkor kaphatsz hozzám méltó bemutatót hatalmam játékából.

- Ez az, ami vonzová tesz téged. A hangod már elég ahhoz, hogy megérintsen a lényed, és a szavak, ahogy játszassz velük, lenyűgöz. Látod, már mutattál is valamit magadból, persze jobban örülnék, ha ezt a menetet nem kellene eljátszanunk újra... Hiszen nem is olyan régen tettem már nálad látogatást. Esetleg félretéve a beszédet, folytathatnánk egy kellemesebb résznél is - * javasolja mosolyogva, ma már nem ez az első érzelmi megnyilvánulása, és ez egy pillanatra elbizonytalanítja, hiszen, ha még hazugok is az érzelmek, Sarah-nak sikerült előcsalogatnia őket. *
- Sarah, Sarah... - * suttogja halkan, enyhén ingatva a fejét. Vigyázva, hogy még ne érjen hozzá a nőhöz, közelebb húzódik hozzá, érezni akarja a venatust érintések nélkül. A csak Sarah-ra jellemző kellemes illat és a vér szagának a keveredése, jólesően hat Narcissus érzékeire, sokmindent tenne most, de az évszázadok megtanították arra, hogy várjon... Várjon a tökéletes pillanatra, mert ideje van elég... *
- Komolyan azt kérdezed tőlem, hogy mit szeretnék? Micsoda nagyszerű vendégszeretet... Téged szeretnélek, ezért jöttem. De hagyjuk a felesleges beszédet. Menjünk, hív az éjszaka, és veled ez... - * nem fejezi be, egyre közelebb húzódik Sarah-hoz, puhán érinti meg a kecses női testet, ami mindennél gyilkosabb és vadabb ragadozót rejt magában.
A mosoly gúnyos formát ölt, majd ellép a nőtől, és halkan kacagva nyújtja a kezét, hogy induljanak máris a hívogató éjszakába, ahol közös szenvedélyüknek hódolhatnak... *